Bébipapi

Szegény blogomat mostanában csak puffogásra használom (apropó pandasmink és hiú[z] c. bejegyzések). Pedig nem ez az elsődleges szerepe, de ettől függetlenül most is csak ezt fogom erősíteni. Puff neki :-)

Ma este fáradtan és a hétköznapi súlyoktól, kis-nagy csalódásoktól, szürkeségektől enyhén megbódulva bandukoltunk haza kettesben, Marci meg én. Van az úgy, hogy az ember nem látja sem a fától az erdőt, sem azt a csuda vidám bright side-ot.

Semmi komoly, csak valahogy szembejön a gödör alja.

Már épp a célegyenesbe érnénk (ti. leszállóban vagyunk a buszról, mintegy 70-80 méterre az otthonunktól), mikor Marci mint egy versenyparipa felveti fejét és közli velem, hogy inna egy Soproni Narancsost. No jó - gondoltam -, ha evvel el tudjuk engedni mára ami a máé volt, akkor uccu neki, veszek egy kartonnal is.

A megállóból nyílik egy kiváló éjjelnappali. Párszor már életet mentett, hát azt gondoltuk, most is azt teszi majd. Mivel nagy pakkal voltunk, Marci kinn maradt őrizni, én meg beküzdöttem magam a tenyérnyi kis üzlethelységbe. Az eladón kívül (akit életmentői minőségében már volt alkalmunk tesztelni, csillagos 5-ös) egy felháborodottan távozó vevő és két másik valaki volt az icipici boltban. Hogy a felháborodott vevő min akadt fenn, hirtelen nem értettem, mert itt mindig kedvesek az emberrel. Egyszerűen csak érzékeltem, hogy egy hajszál választja el attól, hogy valakire valamit ráborogasson.

No de ez csak egy futó benyomás volt, mert gondolatomat betöltötte a hűtő és a benne felhalmozott komoly sörkészlet. ("Narancsos Soproniiii, jövök!") Automatikus hűtőnyitás, ujjak a doboz köré forrnak, automatikus fordulás a pénztárgép felé... és akkor hirtelen ...

Nos, megállított a csillagos 5-ös eladói hang: "Sajnos 10 óra elmúlt, a kerületi rendelkezések szerint nem szolgálhatok ki senkit alkohollal".

A másodperc törtrésze alatt átvillant az agyamon a megvilágosodás, hogy...
1. a felháborodott vevő is alkoholt akart venni,
2. 22.05-10 között voltunk, hová ez a nagy ügybuzgalom, könyörgöm?
3. áhááá, a két másik vevőnek látszó hivatali egyén a turpisság oka. Ezek itt nagyban ellenőriznek, szankcionálnak, mittudomén.

Rendben. Csalódottan fordulok vissza a hűtőhöz, hogy visszahelyezzem azt az árva Narancsos Sopronit és igyekszem nem bírálni a III. kerület alkoholpolitikáját. Simán legyőzöm magamban azt is, hogy afenevigye, 32 évesen tán már csak nem gond, ha 22.10-kor elfogyasztanék a vőlegényemmel 1db 2% alkoholtartalmú italt. Mert hát tiszta sor, a szabálynak engedelmeskedni kell - nekem éppúgy, mint bárki másnak.

Épp elrakom a Sopronit vissza a hűtőbe, mikor a fenti gondolatsorral párhuzamosan egy gúnyos hang vág a hátamba, az egyik eljáró ellenőrtől: "Mi a gond? Energiaitalt vehet helyette."

Cinikus és indokolatlan.

A szabályokat - jelentem - betartjuk. Azt is köszönjük, hogy helyettünk gondolkodnak és a szánkba adják papit. De a támadó kioktatást köszönöm, nem kérem, mert szükségtelen. Így aztán ránézek erre a boldogtalan kivagyiskodó ellenőrre és fagyosan közlöm vele, hogy "Köszönöm, nagykislány vagyok."

Még egyszer: afenevigye.
Puffogás vége. Talán még csak annyit, hogy kérek egy szép új világot. Most.

Hiú(z)

Ma egy baromi hosszan halogatott szűrővizsgálaton vettem részt. Amikor az orvosom tisztába jött a helyzettel, jól elhűlt, majd gyorsan le is hordott, hogy hogy a fenébe nem voltam képes normálisan kontrollvizsgálatra járni, mint minden más - nálam valószínűleg több értelemmel bíró - felnőtt emberi egyed.

Az emberben ilyenkor akaratlanul felmerül, hogy most jól megmagyarázza a bizonyítványát, aztán meg hogy hülye fejjel fogadkozni kezd mindjárt... De ezirányú törekvésem rögtön meg is állítottam, hiszen nem a dokinénivel és az asszisztenssel szúrtam ki, de nem ám. Hát akkor? Teljesen felesleges lenne magyarázkodni, úgyhogy inkább el sem kezdtem (csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség).

A vizsgálat végén - még mindig - leforrázva és kb. 2 cm-re összetöppedve hagytam el az SZTK-t. Bűntudatom közben lelkesen sarjadásnak indult az új táptalajban és ez nem is változott, míg visszafelé vágtáztam a munkahelyemre. Gondolatban válogatni kezdtem a magamra aggatható jelzők között, mint pl. SZD egy hanyag disznó, egy anyaszomorító, egy sz**kupac. Ez így ment kb. 20 percig, míg a Deákra nem értem.

Ekkor azonban elhaladtam három-négy turista előtt [menet közben még marcang-marcang]. Egyszer csak az egyik mókus rám nézett, jól megmustrált, majd félhangosan közölte, hogy "hmmm, Europe is a very nice place" (= "hmmm, Európa nagyon jó hely").

És Dórika mit csinált erre? FELVIDULT.

A helyzetből két alapvető tanulság biztosan levonható (többet most nem kerestem):
1. A rossz hangulat ellenszere a dicséret.
2. Én meg egy hiú dög vagyok.

"Smiktanácsadás", avagy hogy kaptam pandasminket

Csütörtökön egy - a címben jelzett - sminktanácsadáson vettem részt. Az úgy volt, hogy az egyik bevásárlóközpontban leszólított egy promós lányka, hogy részt vehetek egy ingyenes tanácsadáson, ahol ki is pengálnak, meg elmondják a vakolás alapjait. Persze utána vásárolhatsz, ha úgy gondolod, hisz nekik ez csak így érheti meg, a sminktanácsadás egyben a reklám is. Azt is mondta a a lányzó, hogy kb. 45-50 percig fog tartani és egy profi sminkes foglalkozik majd velem, az üde és szép delikvenssel. Gyanús volt, gyanús, de hát miért is ne? - gondoltam. Nem fintoroghat az ember úgy, hogy ki sem próbálja a fintorgás tárgyát... :-)

No hát most már van okom fintorogni, jelentem.

Odaértem az időpontra, az Andrássy út egy gyönyörűen felújított palotájába.
Az enteriőrt nagyon okosan alakították ki. Meghagyták pl. az eredeti belsőépítész stílust, de kiegészítették a smink világához tartozó berendezési- és használati tárgyakkal. Nagyon kompakt volt, egy szemernyi fintor sem merült fel bennem. Még.

Aztán amikor a váróba értem, láttam, hogy itt azért nagy emberhalászat van... Egy időpontra egyszerre hatan voltunk meghívva és ez csak egy rövid, max. egy - de inkább fél - órás idősáv... No mindegy.
A sminkesek szépen elkezdték leosztani maguk között a csajokat, engem meg elsőre egy termékmenedzser hívott félre egy kis fejtágításra beszélgetésre. A pasi kb. Stanley Tucci figuráját hozta, azaz a szofisztikált metro- és/vagy homoszexuális divatgurut (az Ördög Pradat visel c. filmből), csak sokkal jobb kiadásban. A mókus kellemes volt, és üdítően adta elő a cégről szóló sóder dumát és öntömjént. Ez kb. 5-10 percet rabolt el az értékes 40-50-ből. Izgatottan vártam a folytatást, de kértem egy névjegykártyát, biztos, ami biztos alapon. Mert eddig teljesen pozitív volt minden. El is határoztam, hogy ha ez így folytatódik, tőlük kérek fel valakit a nyári alkalmi sminkem elkészítésére.

No de itt jött a hidegzuhany: a sminkes csaj.

Avval kezdem, hogy a bőréből, a pórusaiból csak úgy áradt a cigiszag. Tessék elképzelni egy nagyon esztétikusra kisminkelt, magát jó nőként eladni próbáló, gazdagon ÉS (!) ízléssel felékszerezett lányt. De ahogy egy méteres körzetedbe kerül, megcsapja az orrod az intenzív füstszag. Biztos használt parfümöt, de azt például egyáltalán nem lehetett rajta érezni, a dohányszag egyszerűen mindent elnyomott. És mivel az arcommal dolgozott, volt alkalmam elég "közel" lenni hozzá.

De ez azért hagyján. A java a kommunikáció volt...
Nem hiszem, hogy lehetne (szabadna) általánosítani, de ez a lány minden mozdulatában az "amit viselsz, az vagy" elvet testesítette meg. El lehet képzelni, hogy mit gondolhatott rólam... És ezek a fránya gondolatok sajnos akarata ellenére szépen tükröződtek is az arcán, éles ellentétben azzal a tartalommal (?), ami a száján kijött. Csak hogy konkretizáljam, íme egy kis ízelítő.

- Jaj de helyes ez a [... pittyputty ...] rajtad, hol vetted?

- Örülök, hogy tetszik - SZD belső monológ: "ajaj, csak óvatosan, ez itt egy bazi nagy aknamező" -,  az Interneten.

- Áhááááá - Enyhe hangtónus-süllyedés, azaz: felrobban az első akna. Poshból pronyóba így lehet eljutni fél másodperc alatt. Legalábbis az ő szemszögéből.

- És pontosan hoool? (= Második akna. Pontosan be tudja már határolni, hogy hol.)

- A Teszveszen/Vaterán - mondom, megadva magam a helyzetnek -, mert vannak olyan eladók, akiktől bármikor bármit szívesen vásárolok. Megbízhatónak tartom őket és az eredeti ár töredékéből tudok tőlük öltözködni.

- Jaaaa, azt én is néztem már - SZD gondolati kommentárja: "egy fenét nézted..." -, csak olyan bonyolultnak tűnik. - Na erre majdnem kicsúszik a számon egy "szegény pára, te", de aztán visszanyomom oda, ahonnan jönne.

Közben pereg a keze. Szó sincs semmiféle tanácsadásról. Csinálja rutinból a neki tetsző valamit. Futószalag 10 percben. Evvel nincs is semmi gond, ha ezt előre is így tálalják.  (Akkor ugyanis 5 lóval se lehetett volna odavontatni.) A végeredmény pedig egy furcsa barackos-barnás szemszín, amivel olyan vagyok, mint egy panda. A szememre precízen elhelyezett hatalmas foltokat ráadásul a bohócokra jellemző arcpír egészíti ki. A szemem alatti hatalmas karikák viszont csak úgy-ahogy vannak eltüntetve, de végülis egy pandának mindegy. :-D Könyörgöm, ennél még én is jobban csinálom...
Azért két trükköt elfigyelek tőle, de túl gyors és semmit sem kommentál. Ha kérdezek, félszavas választ azért kapok. Helyettük inkább feladja a dumát és - talán elkerülendő a további kérdéseket - kommandírozni kezd:

- Most fel nézz.

- Most le.

- Fel. Még fel.

- Le.

(Úristen mi ez, tornaóra?)

No itt azért a menedzserrel való beszélgetés utolsó foszlányai is eltűnnek az emlékezetemből. Nem, nem fogom őket felkérni arra, hogy nyáron ők csinálják az alkalmi sminket. Akkor már inkább leszek potyázó feketes*ggű, mert nem nehéz kitalálni, hogy ez jön mindjárt majd. Nos, jó.

Miután a sminkes befejezte abbéli tevékenységét, hogy valami hozzám egyáltalán nem illőt felpingáljon az arcomra, felnyalábol, hogy "gyere". Hogy hova, minek, mi jön most, azt nem közli, de sejtem. Aztán kiderül, hogy mégse. Azt a lelki terrort, amit ott nyomatnak, nem gondoltam volna... Szóval sminkesünk odavisz egy pulthoz, kitölt egy papírt, hogy milyen kencék vannak rajtam és elém nyomják, hogy mindezt baromi kedvezően, 20%-kal olcsóbban ("csak most, csak ma!!") megvehetem. Mit megvehetem: VEGYEM MEG! Egyszerre hárman szállnak rám, a sok lúdnak pedig igenis van sansza disznót győzni. Az egyik ludacska a sminkes nőci a dohányszagával, a másik kettő pedig két másik teljesen kipengált lány a pult mögül.

Közlöm, hogy köszi, sminktanácsadásra jöttem, azt mondták, ingyenes és veHETek dolgokat, ha akarok. De.

• Ad1: annyi pénz, amennyibe ezek kerülnek, nincs nálam - Erre gúnyos "nanemá" a válasz, amin picit bepöccenek. Demá. Él ma Magyarországon olyan réteg, aki nem hurcovál magával biankó elkölthető 15-25e Ft-ot. Ha pl. nálam van is ennyi összeg, az célzottan megy a csekkre, vagy mindennapi kiadásokra (bevásárlás, egy kv a barátokkal, stb). Ezt persze (miért persze?) nem közlöm velük, lenyelem a nanemát.
• Ad2: épp vannak sminkszereim, így ha tetszik és nem üti ki a bőröm utólag, majd akkor vásárolok, ha az előző a végét járja. Ez még 1 hónapig nem téma.
• Ad3: azért mielőtt beruháznék, talán TÉNYLEG érdemes lenne megvárni a bőrömre kifejtett hatást... Mert szép-szép, hogy Diana Ross is ezt használja, sőt neki fejlesztették ki, de mi van, ha az én bőröm Dietrich, vagy Garbo, vagy JLo és nem Diana Ross? Előfordulhat.

Unott és lekezelő válasz. A sminkes csaj közben otthagy bármilyen elköszönés nélkül. Mert ugye "amit viselsz, az vagy", én meg evvel a húzással látványosan kiütöttem magam a "hozzátok tartozok, irtózatosan drágának tűnök" klubból. A maradék kettő pultost szolidan megkérdem, hogy ugyan mi akadálya van annak, hogy később visszajöjjek és megvegyem a termékeiket, ha tényleg olyan jók?

Unott válasz. Semmi akadálya, de ez az engedmény csak ma szól. (Jé, miért nem lepődöm meg?)

No erre Szabó Dóri kulturáltan magába fojtja további észrevételeit, lelibeg a gyönyörű kárpittal bevont Andrássy úti villalépcsőkön és hazavágtat a pandasminkben.

Egyszerűen csak nem erről volt szó. Ha tudom, hogy a 45 perces sminktanácsadás helyett 10 perces futószalagsmink lesz, eszemben sincs eljönni és a cég szupertermészetesnek mondott alapozóját, pirosítóját, szemhéjpúderét, stb. potyázva fogyasztani. Engem a tanácsadás érdekelt és az, hogy találjak egy hozzáértő - és a vendége kérését figyelembe vevő - szakembert. És örültem az alkalomnak, hogy mindezt előzetes pénzkidobás nélkül tehetem.  Hát nem sikerült.

Végszó gyanánt: ahogy tehettem, leszedtem magamról az egészet. 6x annyi lemosószivacsra és smink-eltávolító krémre volt szükségem, mint bármikor máskor. És mára szépen kirügyezett a bőröm, pedig az egész csak kb. 2-3 órát volt rajtam. Csókoltatom Diana Rosst, de a sminkesét jól beválasztotta... :-)

Csodaidők sorozat - ami a januári estéimet kitöltötte

Az alábbi értékelést a Molyon írtam, a legutóbbi komoly olvasmányélményemről.

Nem kifejezetten a 4. kötetről szeretnék írni, hanem a Csodaidőkről egyben. Pár napja fejeztem be a sorozatot és talán már eltelt annyi idő, hogy ne csak kapkodjam a levegőt tőle, hanem valami értelmeset is össze tudjak foglalni.

Összességében (és elöljáróban): hihetetlenül komplex és egyedi világba zuhantam, rögtön ahogy kinyitottam az Ogfákat, és a történet szívóhatása folyamatosan megmaradt, az első könyv első oldalától a 4. kötet legvégéig. Egy ennyire koherens, egyszerre nagyon más és mégis nagyon UGYANOLYAN világot megalkotni hihetetlen sok előkészületet és tervezést igényelhetett!! De Eta ennél sokkal többet tett. Szereplőit hús-vér karakterekként helyezte bele ebbe az alaposan megrajzolt környezetbe és ez igaz nemcsak a fő-, de mellékszereplőkre is. Olvastam korábban valamelyik kommentben, hogy id. Yaan kiállhatatlanságát valaki túlzottan sablonosnak találta, mert hogy ilyen ember nincs is. Háááát, szerintem meg van, én például ismertem hasonlót. Igaz, nála kaptam egy olyan lehetőséget, hogy élete végére megérthessem, mi vezette a ”mufurc-kiállhatatlan-szenya-dögség” útjára. Ettől nem lett kellemesebb ember (Isten nyugosztalja), de sokkal érthetőbb lett. És ez fontos. Visszatérve a könyvekhez: nagyon kevés hiányjel fogalmazódott meg bennem a végéig, de az egyik tényleg az, hogy az öregebb Yaan alakjának mozgatórugóit kicsit erősíteni lehetett volna. Miért lett ilyen gyanakvó és pitiáner figura? Kinek akart egész pontosan megfelelni? Ahogy Shonda esetében is kiderülnek lelki mozgatórugók, úgy Yaanra is kíváncsi lettem volna.

A szereplők egyébként nagyon nagy lelki utakat jártak be, akkor is, ha mellékszereplők voltak. Egyik ilyen kedvencem David alakja volt, de említhetném a fiatalon meghalt Ronent, vagy a derűs Vasladyt, Malin mamát is. Nagyon szerettem egyébként Malin mama állandósított harmóniáját és harcolni tudását, aminek fejlesztésére aztán nagy szüksége is lett… Judy és az ifjabb Yaan változásai pedig önmagukban is megérnének egy(-két) misét… Zseniálisan volt megírva. Egyetlen egy ponton éreztem Yaan változását túl élesnek (és ez a második hiányom): a legvégén. Valahogy az volt az érzésem, hogy Eta szépen akarja lezárni a történetet, ezért kicsit „erőszakot tett” rajta. Az én Yaan-omnak még kellett volna egy-két év, mire felengedi magában a bűntudatát az új kiscsaládért, elfogadja a fiát és volt menyasszonyát és végleg visszatér az övéihez. A folyamat egy kicsit túl gyorsnak tűnt… De rögtön hozzá is teszem, hogy attól én még változatlan iramban faltam és szerettem a könyve(ke)t és amikor az utolsó oldal után nagy lendülettel továbblapoztam a következő fejezet reményében, úgy érintett az üres oldal látványa, mintha gyomorba vágtak volna… Hát mi ez, ha nem tökéletes katarzis-építés? :-)

Még pár mondatot szólnom kell a szerkezetről. Először Larry Durrell Alexandriai négyesében figyeltem fel a több elbeszélős technikára, ami rögtön nagyon meg is tetszett. A történet nem fogott meg akkor még valami nagyon (szinte egyáltalán nem), de a cselekménymesélés módját iszonyatosan izgalmasnak találtam. Merthogy nincs egy igazság, nincs egy objektív formula, amit az életre és dolgaira alkalmazhatunk – és hogy ezt valaki írásban közvetíteni tudja, hát az nagyon tetszett. Ezért jött be annyira Eta megoldása is. Igaz, itt nem ugyanazt a cselekménysort látjuk a három szereplő nézőpontjából, hanem folyamatos cselekményvezetést és baromi pontosan kitalált idő-ugrásokat (a dramaturgiailag legszívszaggatóbb helyeken, persze). De hemzseg a történet az oda-és visszautalásoktól, hogy beleláthassunk az élet relativitásába (= ami az egyik sorsban megmentő fordulat, az a másikban katasztrófa). Nagyon tetszett.

Hát ennyi. @Eta, zseni vagy. És még egyszer köszönöm a könyvakció meghosszabbítását ;-)


Több értékelést is írtam már, azok itt olvashatóak.

Beethoven és a kicsi, amiből nagy lesz

Ma láttuk a Király beszéde című gyönyörű filmet.

Még mindig a hatása alatt vagyok nemcsak a történetnek, de a színészi játék(ok)nak is. Bertie emberi vonásait feleslegesnek érzem hosszan ecsetelni, hiszen az egész film erre a toposzra épül. Azért annyira könnyen mégsem tudok tőle elszakadni, mert az egész alkotást megindítóan széppé tette és úgy volt finoman érzelmes, hoogy közben rendkívül szemérmesen tartott távolságot a királyi család intim szférájától.

A színészek játéka zseniális volt. Geoffry Rush például úgy méltatta színésztársa, Colin - Nemdárszi - Firth játékát, hogy egy interjúban elmesélte: Colint sohasem látták a dadogást gyakorolni. Az első jelenetbeállításoktól fogva úgy beszélt, hogy közben nyelvét törve vívott harcot minden egyes szóval. VI. György megformálójaként abszolút hitelesnek is bizonyult.

De a bejegyzésnek "csak" katalizátora a film - bocsánat az idézőjelért -, mert amiről valójában írni valóm van, az Ludwig van Beethoven zenéje. A 7. szimfónia 2. tétele, mely a maga saját dramaturgiájával a megfilmesített történet szerves részévé, sőt magyarázójává válik - ahogy az Mozart Requiemjével is történt az Amadeus című film esetén. A zene a történetvezetés fő mozgatórugója lett.

Induljunk csak el egy szomorú hangvételű, végtelenül egyszerű, de méltóságteljes dallammal. Akadozik, egyedül szól a riasztó csöndben; mint Bertie hangja, ahogy küzd magával és a bénító dadogással. Aztán bekapcsolódik egy második dallam, először szigorúan alárendelve a már ismertnek, azt azonban mégis kiegészítve, megtámogatva. Ezt teszi a filmben Lionel is. Szinte látom magam előtt ismét a jelenetet, ahogy feszült figyelemmel nézi tanítványa próbatételét a rádiós mikrofon túloldalán.

A királyi beszéd témája komor. Egyszerre kell jeleznie, hogy a Birodalom ismét háború előtt áll, hogy erőre és kitartásra van minden királyi alattvalónak szüksége, sok szörnyűség vár mindenkire és hogy uralkodó tisztában van vele: nem tud egyszerre mindenhol ott lenni, hogy személyesen buzdítsa népét. Ahogy a téma kibomlik a zenében, lesz a király beszéde is egyre összefüggőbb, hogy a végére a hallgatóság a tartalomra figyeljen, ne a "csomagolásra". Így lesz a kicsiből nagy, az ostinatós egyszerű dallamból pedig, amit - szerintem tévesen - sokan gyászindulónak tartanak, minden érzékünkre ható, kiteljesedett harmónia.

A bejegyzés címére kattintva Leonard Bernstein értelmezésében hallható a 2. tétel. Ide kattintva pedig megnyílik egy NLC-cikk, aminek végén meghallgatható az eredeti beszéd.