Ma este fáradtan és a hétköznapi súlyoktól, kis-nagy csalódásoktól, szürkeségektől enyhén megbódulva bandukoltunk haza kettesben, Marci meg én. Van az úgy, hogy az ember nem látja sem a fától az erdőt, sem azt a csuda vidám bright side-ot.
Semmi komoly, csak valahogy szembejön a gödör alja.Már épp a célegyenesbe érnénk (ti. leszállóban vagyunk a buszról, mintegy 70-80 méterre az otthonunktól), mikor Marci mint egy versenyparipa felveti fejét és közli velem, hogy inna egy Soproni Narancsost. No jó - gondoltam -, ha evvel el tudjuk engedni mára ami a máé volt, akkor uccu neki, veszek egy kartonnal is.
A megállóból nyílik egy kiváló éjjelnappali. Párszor már életet mentett, hát azt gondoltuk, most is azt teszi majd. Mivel nagy pakkal voltunk, Marci kinn maradt őrizni, én meg beküzdöttem magam a tenyérnyi kis üzlethelységbe. Az eladón kívül (akit életmentői minőségében már volt alkalmunk tesztelni, csillagos 5-ös) egy felháborodottan távozó vevő és két másik valaki volt az icipici boltban. Hogy a felháborodott vevő min akadt fenn, hirtelen nem értettem, mert itt mindig kedvesek az emberrel. Egyszerűen csak érzékeltem, hogy egy hajszál választja el attól, hogy valakire valamit ráborogasson.
No de ez csak egy futó benyomás volt, mert gondolatomat betöltötte a hűtő és a benne felhalmozott komoly sörkészlet. ("Narancsos Soproniiii, jövök!") Automatikus hűtőnyitás, ujjak a doboz köré forrnak, automatikus fordulás a pénztárgép felé... és akkor hirtelen ...
Nos, megállított a csillagos 5-ös eladói hang: "Sajnos 10 óra elmúlt, a kerületi rendelkezések szerint nem szolgálhatok ki senkit alkohollal".
A másodperc törtrésze alatt átvillant az agyamon a megvilágosodás, hogy...
1. a felháborodott vevő is alkoholt akart venni,
2. 22.05-10 között voltunk, hová ez a nagy ügybuzgalom, könyörgöm?
3. áhááá, a két másik vevőnek látszó hivatali egyén a turpisság oka. Ezek itt nagyban ellenőriznek, szankcionálnak, mittudomén.
Rendben. Csalódottan fordulok vissza a hűtőhöz, hogy visszahelyezzem azt az árva Narancsos Sopronit és igyekszem nem bírálni a III. kerület alkoholpolitikáját. Simán legyőzöm magamban azt is, hogy afenevigye, 32 évesen tán már csak nem gond, ha 22.10-kor elfogyasztanék a vőlegényemmel 1db 2% alkoholtartalmú italt. Mert hát tiszta sor, a szabálynak engedelmeskedni kell - nekem éppúgy, mint bárki másnak.
Épp elrakom a Sopronit vissza a hűtőbe, mikor a fenti gondolatsorral párhuzamosan egy gúnyos hang vág a hátamba, az egyik eljáró ellenőrtől: "Mi a gond? Energiaitalt vehet helyette."
Cinikus és indokolatlan.A szabályokat - jelentem - betartjuk. Azt is köszönjük, hogy helyettünk gondolkodnak és a szánkba adják papit. De a támadó kioktatást köszönöm, nem kérem, mert szükségtelen. Így aztán ránézek erre a boldogtalan kivagyiskodó ellenőrre és fagyosan közlöm vele, hogy "Köszönöm, nagykislány vagyok."
Még egyszer: afenevigye.
Puffogás vége. Talán még csak annyit, hogy kérek egy szép új világot. Most.
