Azt remélem, hogy ha itt és most megfejtem, enged a szorongatás, a magány és az elérhető választási lehetőségeknek az a fojtó hiánya, amit - sok más egyéb mellett - olyan jól kifejez a mű. És ami az életemet jelenleg legjobban jellemzi.
A harminchetedikben vagyok. Ez csak egy szám, ami nem határoz meg engem. Vagy ha mégis, csak annyiban, hogy elmúlt éveim tapasztalatainak összessége vagyok és ami ebbe a harminchat és félbe belefért, azt nem szívesen élném újra. Jobb, hogy már megvannak :-)
Az elmúlt éveim tanulságait hosszú lenne felsorolni, de pár dolog igenis ide tartozik: mire lezártam első komoly kapcsolatomat, megtanultam, hogy a másik felet megváltoztatni nem lehet. Mire férjhez mentem, megértettem a türelem fontosságát és jól-rosszul (rosszul-jól) elkezdtem használni is. Majd anya lettem és megtapasztaltam, hogyan kell zárójelbe tenni önző, követelőző énemet. Mire pedig elváltam, megtapasztaltam azt is, hogy magamat és a dolgokhoz való hozzáállásomat is csak egy pontig lehet és szabad megváltoztatnom. Ez nem önzés és szó sincs semmiféle szingli-divatról, meg a küzdelmek hamar feladásáról...
Aki úgy gondol a válófelekre, mint a házasság értékeit nem látó önző individuumokra, akik nem elég rugalmasak, hogy megoldják a házasélet kihívásait, azok egyszerűen sablonná változtatják hús-vér embertársaik életét, ami nagy hiba. Orsolyka barátnőm ajánlásával olvastam egy idevágó érdekes gondolatsort Zentai Annától:
"Egyszerűen fogalmazva: bármi, amit megítélsz, azzal onnan kezdve dolgod van. Legyen az egy vallás, egy nézet, egy eszme, egy helyzet, egy állapot, egy emberi magatartás. Onnan kezdve, hogy bármit elítélsz, belekerül a karmádba az, hogy azt a dolgot megtapasztald, így oldd fel az ítélkezést. Egyrészt, hogy megértsd: mindennek oka van és a Teremtő nagyon is jól tudja, mit miért tesz, vagy enged meg, akkor is, ha te nem tudod, hogy miért. Másrészt, mert ha tágítjuk az addig leszűkült tudatunkat, másképp nézve és értve a történéseket, sokkal több örömünk lesz benn, márpedig ez egy lényegi cél a létezésben." (forrás)
Amikor azt írom, hogy nem is lehet és nem is kell megváltoztatni magamat, kizárólag az egészséges önszeretetről és önbecsülésről beszélek. Hogy az ember önmagában alkosson egészet, mielőtt a vele egyenlőt és hozzá hasonlót ("equal and likeness") megtalálná. Ha tehetném, minden középiskolában taníttatnám az önismeret és az önszeretet titkait, hogy kevesebb legyen a szorongás és a düh, ami az én mindennapjaimat is annyi éven át mérgezte. Szerencsésnek tartom magam, amiért az ördögi körből egy új élet születése kirántott. Bálint fiamtól tanulom, hogy benne tudjak élni a jelenben, önfeledten, a minden keretet szétfeszítő indulatok nélkül. De ő se lehet mankó az édesanyja számára. És a mindent szétfeszítő indlatokkal is van még dolgom.
Ha úgy mennék tovább, ahogy eddig haladtam, akkor valószínűleg megint egy újabb kapaszkodót keresnék a következő partnerben, teli kisebbrendűségi érzéssel és önmagam lekicsinylésével. És az sem a kicsi fiamnak nem lenne jó, akinek példát mutatok, sem nekem, sem a leendő partneremnek.
Az elmúlt hónapokban tehát jó mélyen bemerészkedtem a saját privát poklomba. Megéltem a magányt, a gyászt, az elhagyatottságot. Igyekeztem békében lezárni, ami volt. Most az építkezés ideje jön, aminek első lépése volt ez az írás: megfogalmazni a tervet.
Jane Eyre és Edward Fairfax Rochester akkor váltak igazán egymás partnereivé, mire mindketten megjárták a poklot és visszatértek belőle. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, nekik sem volt az. Mindent elvesztettek ami fontos volt számukra, mielőtt megtalálták a nyugalmukat. (Mindeközben társadalmi megítélésük is változott, de ezt inkább amolyan "kötelező penzumnak" érzem Charlotte Brontë-nál, hogy széles körben elfogadhatóvá tegye e két lélek összekapcsolódását.)
Remélem, hogy nekem már nem kell elveszítsem mindenemet azért, hogy megélhessem a teljességet. Remélem, hogy a legközelebbi menny- és pokoljárásomat már olyan valakivel tudom megosztani, akivel egy cél felé haladunk, közösen, közös erőből, egyetértésben, igazi osztott és sokszorozott szeretetben. A velem egyenlővel, a hozzám hasonlóval.
This is my religion.
