Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiadvány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiadvány. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 21., szombat

Kiadványok-saga, vol.6.

Az első komolyabb kiadványom nem is az épületbemutató volt, hanem a 2008-as programajánló. Ennek szövegét, képeit és a külsejét is én szabtam meg, segítséget egyedül a hátlapos ornamentikában kaptam, mert akkor még nem tudtam Photoshopot használni (kissé túlmisztifikáltam a Photoshop-használatot, ami azt illeti...) Apropó hátlapos ornamentika: egy középkori címereslevél részlete, amelyet Oláh Miklós kapott. Az egyik legdíszesebb címereslevél, amit valaha láttam.

A kiadvány-készítéshez sablonként ezt a szívecskés-levelest választottam, amit az év során még többször "bevetettem". Egyrészt, mert tetszett, illett a Levéltárhoz és hozzám is, másrészt mert egységes design-t szeretek alkalmazni. Ha az idei, 2009-es évet is végig kiadványkészítéssel töltöttem volna, ez a tendencia még jobban kijött volna. A szívecskés-leveles minta visszaköszönt májusban, a promo-kiadványon és júniusban, a kézbe adott programleíráson is (ld. korábbi két bejegyzést).

Ennek a háromba hajtható kis prospektusnak az elkészítésébe végül kb. ötször annyi energiát tettem bele, mint amennyit most elhasználnék. Ennek az az oka, hogy egy csomó apró trükköt menet közben tanultam meg. És íme a végeredmény.




2009. november 19., csütörtök

Kiadványok-saga, vol.5.

Nyáron nekiálltam egy hivatalos épületbemutató brossúra magyar nyelvű változatának megírásához. (Minden egyéb nyelven volt kiadványunk, csak magyarul nem.)
A szöveget nem én írtam, de a képeket már én választottam ki, ahogy a dizájnt is. Ma már  vagy nem ezt a barnát választanám háttérnek, vagy a túl elütő képeket szépiáznám meg... Mindegy, így tanul az ember.
A képek zöme Zsolti Bácsi keze munkája, pl. az üdvözlő oldalon szereplő kapu-kép is (itt most az utolsó képen):






Ez volt a második és egyben utolsó alkalom, hogy a "Gervácz design" fantázianevet használni tudtam (az első a 2008-as majális foglalkoztatója volt). A név eredete az akkori teamben résztvevők nevének összemosásából adódott és mivel hárman három idegennyelvet beszéltünk, a Gervácz / Gervi becenevet egy kiis csavarintással testre is szabtuk: Anita franciásan Zsörvi lett, Zsófi angolosan Dzsörvi, én meg németesen Gerfi...

Kiadványok-saga, vol.4.

2008-ban elkezdett beérni a 2007-es összes termés, minden jó és rossz hozadékával együtt.
Júniusi "éjszakás" rendezvényünkön az előző év őszi szisztémáját folytattuk, a design se túl sokat változott: maradtunk a táncrendnél, hiszen a téma a kiegyezés kora volt. Ennek megfelelően az étlapon Olga tanti krumplis csókja, Főispánné remeke, Ferenc József kenyér és hasonló fantázianevű tünemények sorakoztak...




Én előadással is készültem, tehát meglehetősen "erős" estét csináltunk ismét. Jó volt. A látogatók kezébe adandó programterv már saját kreálmány volt, valahogy így nézett ki (ld. balra).

Ezen a rendezvényen - lévén kora nyáresti éjszaka - kicsit kevesebben vettek részt, de azért még így sem kongott a ház egy percre sem az ürességtől. Boldog voltam, hogy a Levéltárban dolgozom... :-)

Kiadványok-saga, vol.3.

A 2008-as év majálisán nagyon nekibuzdultunk és összeraktunk elöljáróban egy pöpec kis foglalkoztatót. A feladványokat kalákában írtuk meg (mindenki egyet-egyet, az enyém persze a családfakutatós lett), aztán én még az egész miskulanciát megdizájnoltam. A gyerekek szerették, mi is... ;-) 
 




Ezen a kis felhívón pedig meginvitáltuk a sok mindenkit, hogy jöjjön és nézzen meg mindet a sátrunkban (a Majálist mindig a Múzeumkertben tartja a Nemzeti Múzeum, ahol a Levéltár 2008-ban kapott először önálló sátrat).
Ilyen alkalmakkor memóriajátékot játszunk, címerfestést, oklevélírást (alkalmanként pecsétkészítést is), könyvkötést. De aki mindezekkel még nincs megelégedve, keresztrejtvényeink közül is válogathat, vagy gyöngyözhet. És evvel a kis promo-kiadvány tartalmát ügyesen le is lőttem...
A betűtípus egyébként középkori, kb. a XIV-XV. században használták.  Jó cirkalmatos. :-)

2009. november 16., hétfő

Kiadványok-saga (még mindig édes-illatos), vol.2.

Miután Benedek és Levegér sikeresen megszületett, boldogan megtartottuk a névadót és elkezdtünk készülni az őszi rendezvényeinkre. Mivel a szeptemberben szokásos Kulturális Örökség Napjai (leánykori nevén ökörségnapok) már megadott infrastruktúrával rendelkezett, már ami a design-t illeti, ezért inkább a másik őszi hacacáréra, életünk első levéltári éjszakájára koncentráltam, amit 2007. novemberében tartottunk. (Persze volt meló az ökörségnappal is, de nem kifejezetten dizájnolós.)

A meghívó alapja egy ún. táncrend volt, amiből főnöknőm grafikus férjeura szedte ki a "belévalót", hogy újonnan megtölthessük - a nekünk tetsző - tartalommal. Apropó táncrend: ebben hirdették meg, hogy az adott bálon milyen sorrendben miféle táncok következnek. Nagyon mókás tud az ilyen lenni :-)

S lőn. Nemcsak a meghívó lett végül ilyen "táncrendes", hanem a többi kiírás is, csak más-más színre variálva. Ez például lejjebb (zölddel) az étlap volt, amire a rendezvény délelőttjén nyomtattam rá feketével az aktuálisan alakuló menüt (merthogy mi sütöttünk mindenféléket a vendégeinknek és igazából csak utolsó nap derült ki, hogy ki mit hozott...)


Izgalmunk határtalan volt, nagyon nagyot lehetett volna bukni a rendezvénnyel. November volt, nyirkos és trutyis idő (épp mint ma - öhm, talán mert most is november van...), szóval egyáltalán nem volt arra semmiféle garancia, hogy valaki is beteszi a lábát a Levéltárba ilyenkor. De láss csodát, az 5 órai nyitás előtt 10 perccel már olyan kígyózó sorok álltak a Bécsi kapu téren, hogy a kezdeti pánik (jujj, nem jön senki) egy másik, folytatólagosnak adta át helyét (jujj, hogy férünk el ennyien?). A ruhatár kis híján befuccsolt, de pár lelkes és kitartó munkatársam megmentette a helyzetet :-)

Sosem felejtem el azt az eufóriát, mikor 16.50-kor kikukkantottam a kapun és megláttam azt a tengersok embert... Azt hiszem, az a lendület vitt még két év után, amikor részemről az egész építmény már düledezésnek indult. De ez megint egy másik történet, most inkább Zsozsó beszámolójával zárom az emlékezést, stílszerűen, szépen:


2009. november 15., vasárnap

Kiadványok-saga (azaz a kiadványok szaga), vol.1.

Mivel egy szűk fél éve nem készítek kiadványokat és kicsit kezdenek hiányozni az életemből, úgy gondoltam, feltöltöm a régieket, nosztalgiából, lezárván a régit és előkészítvén az újat...

Sok volt, így ütemezve töltöm fel őket. Ahogy teltek az alkalmak és a hónapok, úgy lettek egyre "Dotykásabbá", kis autodidakta kiadványozós utam a végén már alig használtam sablont  ;-)

Ez itt a legelső volt: Mariska kislány lerajzolta a levéltári egeret, mi meg nevet (és boldog keresztszülőt) kerestünk neki. Ez volt a felhívás. Itt még semmi faksznit nem használtam, csak a szövegre figyeltem és annak elrendezésére.

Az egér neve Benedek lett, Cinegérfalvi Historikus Benedek (és ezt egy 6-7 éves kislány találta így ki!)
Benedek később egy kuzinnal, bizonyos Levegérrel is "kiegészült", de ez egy másik történet és sajnos külön kiadvány szegény jó tanonc Levegérről nincs (de a becsület úgy kívánta, hogy megemlítsem).

Hát ennyi az első kiadvány rövid története, 2007 májusából.