Kiadványok-saga, vol.6.

Az első komolyabb kiadványom nem is az épületbemutató volt, hanem a 2008-as programajánló. Ennek szövegét, képeit és a külsejét is én szabtam meg, segítséget egyedül a hátlapos ornamentikában kaptam, mert akkor még nem tudtam Photoshopot használni (kissé túlmisztifikáltam a Photoshop-használatot, ami azt illeti...) Apropó hátlapos ornamentika: egy középkori címereslevél részlete, amelyet Oláh Miklós kapott. Az egyik legdíszesebb címereslevél, amit valaha láttam.

A kiadvány-készítéshez sablonként ezt a szívecskés-levelest választottam, amit az év során még többször "bevetettem". Egyrészt, mert tetszett, illett a Levéltárhoz és hozzám is, másrészt mert egységes design-t szeretek alkalmazni. Ha az idei, 2009-es évet is végig kiadványkészítéssel töltöttem volna, ez a tendencia még jobban kijött volna. A szívecskés-leveles minta visszaköszönt májusban, a promo-kiadványon és júniusban, a kézbe adott programleíráson is (ld. korábbi két bejegyzést).

Ennek a háromba hajtható kis prospektusnak az elkészítésébe végül kb. ötször annyi energiát tettem bele, mint amennyit most elhasználnék. Ennek az az oka, hogy egy csomó apró trükköt menet közben tanultam meg. És íme a végeredmény.

Kiadványok-saga, vol.5.

Nyáron nekiálltam egy hivatalos épületbemutató brossúra magyar nyelvű változatának megírásához. (Minden egyéb nyelven volt kiadványunk, csak magyarul nem.)

A szöveget nem én írtam, de a képeket már én választottam ki, ahogy a dizájnt is. Ma már  vagy nem ezt a barnát választanám háttérnek, vagy a túl elütő képeket szépiáznám meg... Mindegy, így tanul az ember.

A képek zöme Zsolti Bácsi keze munkája, pl. az üdvözlő oldalon szereplő kapu-kép is (itt most az utolsó képen):

Ez volt a második és egyben utolsó alkalom, hogy a "Gervácz design" fantázianevet használni tudtam (az első a 2008-as majális foglalkoztatója volt). A név eredete az akkori teamben résztvevők nevének összemosásából adódott és mivel hárman három idegennyelvet beszéltünk, a Gervácz / Gervi becenevet egy kiis csavarintással testre is szabtuk: Anita franciásan Zsörvi lett, Zsófi angolosan Dzsörvi, én meg németesen Gerfi...

Kiadványok-saga, vol.4.

2008-ban elkezdett beérni a 2007-es összes termés, minden jó és rossz hozadékával együtt.

Júniusi "éjszakás" rendezvényünkön az előző év őszi szisztémáját folytattuk, a design se túl sokat változott: maradtunk a táncrendnél, hiszen a téma a kiegyezés kora volt. Ennek megfelelően az étlapon Olga tanti krumplis csókja, Főispánné remeke, Ferenc József kenyér és hasonló fantázianevű tünemények sorakoztak...

Én előadással is készültem, tehát meglehetősen "erős" estét csináltunk ismét. Jó volt. A látogatók kezébe adandó programterv már saját kreálmány volt, valahogy így nézett ki (ld. balra).

Ezen a rendezvényen - lévén kora nyáresti éjszaka - kicsit kevesebben vettek részt, de azért még így sem kongott a ház egy percre sem az ürességtől. Boldog voltam, hogy a Levéltárban dolgozom... :-)

Kiadványok-saga, vol.3.

A 2008-as év majálisán nagyon nekibuzdultunk és összeraktunk elöljáróban egy pöpec kis foglalkoztatót. A feladványokat kalákában írtuk meg (mindenki egyet-egyet, az enyém persze a családfakutatós lett), aztán én még az egész miskulanciát megdizájnoltam. A gyerekek szerették, mi is... ;-) 

 

Ezen a kis felhívón pedig meginvitáltuk a sok mindenkit, hogy jöjjön és nézzen meg mindet a sátrunkban (a Majálist mindig a Múzeumkertben tartja a Nemzeti Múzeum, ahol a Levéltár 2008-ban kapott először önálló sátrat).

Ilyen alkalmakkor memóriajátékot játszunk, címerfestést, oklevélírást (alkalmanként pecsétkészítést is), könyvkötést. De aki mindezekkel még nincs megelégedve, keresztrejtvényeink közül is válogathat, vagy gyöngyözhet. És evvel a kis promo-kiadvány tartalmát ügyesen le is lőttem...

A betűtípus egyébként középkori, kb. a XIV-XV. században használták.  Jó cirkalmatos. :-)

Kiadványok-saga (még mindig édes-illatos), vol.2.

Miután Benedek és Levegér sikeresen megszületett, boldogan megtartottuk a névadót és elkezdtünk készülni az őszi rendezvényeinkre. Mivel a szeptemberben szokásos Kulturális Örökség Napjai (leánykori nevén ökörségnapok) már megadott infrastruktúrával rendelkezett, már ami a design-t illeti, ezért inkább a másik őszi hacacáréra, életünk első levéltári éjszakájára koncentráltam, amit 2007. novemberében tartottunk. (Persze volt meló az ökörségnappal is, de nem kifejezetten dizájnolós.)

A meghívó alapja egy ún. táncrend volt, amiből főnöknőm grafikus férjeura szedte ki a "belévalót", hogy újonnan megtölthessük - a nekünk tetsző - tartalommal. Apropó táncrend: ebben hirdették meg, hogy az adott bálon milyen sorrendben miféle táncok következnek. Nagyon mókás tud az ilyen lenni :-)

S lőn. Nemcsak a meghívó lett végül ilyen "táncrendes", hanem a többi kiírás is, csak más-más színre variálva. Ez például lejjebb (zölddel) az étlap volt, amire a rendezvény délelőttjén nyomtattam rá feketével az aktuálisan alakuló menüt (merthogy mi sütöttünk mindenféléket a vendégeinknek és igazából csak utolsó nap derült ki, hogy ki mit hozott...)

Izgalmunk határtalan volt, nagyon nagyot lehetett volna bukni a rendezvénnyel. November volt, nyirkos és trutyis idő (épp mint ma - öhm, talán mert most is november van...), szóval egyáltalán nem volt arra semmiféle garancia, hogy valaki is beteszi a lábát a Levéltárba ilyenkor. De láss csodát, az 5 órai nyitás előtt 10 perccel már olyan kígyózó sorok álltak a Bécsi kapu téren, hogy a kezdeti pánik (jujj, nem jön senki) egy másik, folytatólagosnak adta át helyét (jujj, hogy férünk el ennyien?). A ruhatár kis híján befuccsolt, de pár lelkes és kitartó munkatársam megmentette a helyzetet :-)

Sosem felejtem el azt az eufóriát, mikor 16.50-kor kikukkantottam a kapun és megláttam azt a tengersok embert... Azt hiszem, az a lendület vitt még két év után, amikor részemről az egész építmény már düledezésnek indult. De ez megint egy másik történet, most inkább Zsozsó beszámolójával zárom az emlékezést, stílszerűen, szépen:

Kiadványok-saga (azaz a kiadványok szaga), vol.1.

Mivel egy szűk fél éve nem készítek kiadványokat és kicsit kezdenek hiányozni az életemből, úgy gondoltam, feltöltöm a régieket, nosztalgiából, lezárván a régit és előkészítvén az újat...

Sok volt, így ütemezve töltöm fel őket. Ahogy teltek az alkalmak és a hónapok, úgy lettek egyre "Dotykásabbá", kis autodidakta kiadványozós utam a végén már alig használtam sablont  ;-)

Ez itt a legelső volt: Mariska kislány lerajzolta a levéltári egeret, mi meg nevet (és boldog keresztszülőt) kerestünk neki. Ez volt a felhívás. Itt még semmi faksznit nem használtam, csak a szövegre figyeltem és annak elrendezésére.

Az egér neve Benedek lett, Cinegérfalvi Historikus Benedek (és ezt egy 6-7 éves kislány találta így ki!)

Benedek később egy kuzinnal, bizonyos Levegérrel is "kiegészült", de ez egy másik történet és sajnos külön kiadvány szegény jó tanonc Levegérről nincs (de a becsület úgy kívánta, hogy megemlítsem).

Hát ennyi az első kiadvány rövid története, 2007 májusából.

Vacskó thai módra

A cím az egykori (már megszüntetett) Vaya con Diosas társblogon közzétett "istennői" beszámolómat rejti ;-) Idemásolom:

Egy alapvetésre jöttem rá, már ami a háztartást illeti: igazából szinte csak időzíteni kell tudni, meg nem túlzásokba esni (legalábbis nálam ez a bevált recept) és egy csepp kreativitással olyan sok jó sikerélménye lesz az embernek, hogy még... Ma este pl. úgy értem haza 7 előtt egy kevéssel, hogy nem nagyon volt semmihez kedvem, de
1. mosni kellett
2. vmit enni
3. levenni a kiteregetett ruckót és feltenni az új adagot.
Mindezt gyorsan, fájdalommentesen.

Úgyhogy először is kipakoltam (tk. Katter ajándékát is, közelgő névnapjára*) és kényelmes bohém házigatyóba bújtam. Aztán gyorsan csináltam 3 dl forralt bort: bor felforr, filterecske bele, utána rá egy adag vaníliáscukker (és ha jobb kedvem lett volna, lögybölök mellé egy kis narancslevet / citromlevet is - de nem volt jobb kedvem...)
Közben észrevettem, hogy reggel elől hagytam felengedni egy kevéske csirkemellet, amit tehát fel kellett használnom. Igaz, a hétvége jelentős részét nem töltöm itthon, de ez nem gond, a hűtőben eláll, amit ma este összedobok. A lényeg még egyszer: timing-timing, and a bit of creativity...
Szóval bedobtam a mosást (mivel egyedül vagyok, a válogatás tök egyszerű és 3naponta mosok, hogy ne gyűljön össze túl sok semmiből), mert amíg a gyorsított program lejön fél óra alatt, kész leszek mindennel. (Így lett.) Aztán... nos mi legyen a kaja? Este van, nehezet és hosszadalmasat már nem akarok csinálni. Ilyenkor jön a creativity, az ember jánya benéz a hűtőbe és dönt. Napok óta akartam vmi thai-jellegűt csinálni és bár kókusztejet nem vettem a múltkor a Tesóban (a barátaim gyerekei így mondják a Tescót), azért mégis csinálok vmi olyasmit...
 
Zöldségeim:
- kelbimbó
- hagyma
- fokhagyma
- brokkoli
- krumpli
- zeller zöldje és gumója.
Meg egy nagyon kicsi csirkemell.

Ismét elő a jó öreg timinggal... Nem kell semmit előkészíteni, menet közben csinálok mindent. Szóval:
1. Wok elő, ráizzítani egy kevés olajat - nekem most nagyon forró lett (véletlenül, de jól sült el, úgyhogy máskor már direkt így fogom csinálni)
2. Míg forrósodik az olaj, felvágok egy hagymát + megpuceválok majdnem egy teljes fokhagymát. 3. Hagyma az olajba, kis(ebb) darabokra vágva, utána mehetnek a gerezdek is - én csak félbevágom, hogy egyben maradjon, de a zamata kijöjjön.
Apropó gerezdek: egyszerű a fokit hámozni, ha 1 mm-rel beljebb vágod le a csumáját, jön a haja is. Még egyszerűbb, ha kicsit öregecskébb a fokid, mint most nekem (nem véletlenül akartam az egészet elhasználni), mert ilyenkor magától elengedi a "haját". Hullik neki...
3. Kelbimbók. Anyám halálra rökönyödne, de meg sem mostam őket. U.az a trükk, mint a fokinál: beljebb kell a csumáját levágni (mondjuk fél centivel - soknak tűnik, de beválik) és a külső 2-3 burok magától lejön a bimbócskáról. Utána gyors negyedelés és huss az olajba. A bimbócskák puceválása kb. 5 perc volt, ezalatt kb. kétszer odanyúltam az olajon szottyogó hagymáknak, a foki szépen színt kapott (mert jön ki belőle a finom aroma és találkozik a wok oldalával + kis olajjal, mmmmm... isteni illata és színe van...)
4. Jöhet a felkockázott husi. Minimálisan fűszereztem, de igazából felesleges, teljesen el lehet hagyni a fűszert ilyenkor, mert a thai ételek (egyik) alapja úgyis a szójaszósz, aminek erős, finom és sós íze úgyis elver minden mást.
6. Itt egy kis praktika: a kelbimbók ropogósak, így ha az ember nem akar túl sokat várni, míg megpuhulnak a meleg hatására, kicsit felpörgeti az eseményeket. Hogyan? Lé hozzáadásával, ami kb. 2 perc alatt összefőzi őket. Bingó, ez a lé volt a szójaszósz. Eléggé sokat borítottam az eddigiekre, hogy a husik és a bimbók 2 perc alatt tényleg meglegyenek.
7. Ezután eldöntöttem, hogy a fenébe a krumplival, meg a brokkolivall, ennyi anyag épp elég lesz nekem, egy kis zellerrel kiegészítve. (Kellett vmi karakteres íz a husi mellé, a zeller meg pont az.) Fogtam hát a zellergumó felét (a zöldje is kiesett a szűrőn, mert már lusta voltam), megpucc, kockára vág, közben konstatálja, hogy a szójaszósz a nagy lángon való wokolás miatt elpárolgott, a kaja meg pont jó halmazállapotú.
8. Utolsó simítások: zellerke bele, egy kis tej is, mert a szójaszószból maradt szójatrutyi finom, de nagyon sós, ezért finomítani kell (sajnálom a kókusztej hiányát, jobb lett volna). És hogy "thaiosítsam": őrölt fahéj + csillagánizs + gyömbér.

Ennyi. Rárotty még egyet és kész a 20 perces zöldséges thai husika. Közben hallom, hogy a centrifuga elkezdte a magáét, így ruhák lepakk, mire végeztem, jöhet az új adag.
És most nekilátok, hogy megigyam (a felmelegített) forralt borom és egyek a vacsiból egy kicsit.
És már sokkal-sokkal energikusabb vagyok, mint akár amikor hazajöttem, akár amikor reggel felkeltem. Megérte... :-)
Egy dolog hozzá: ha sok lett a szójaszósz, a tej lágyít rajta. Ha túl híg lenne tőle a végeredmény, egy kiskanál keményítő csodákra képes (vagy liszt, bár annak íze van, így óvatosan tessék duhajkodni vele).

* Katter ajándékához csinálok egy külön kis riddle-t, mindjárt kitalálom, hogy mi legyen. Csak előbb eszem egyet :-)

"In your hands"

A Vaya Con Diosas névre hallgató exblogom bejegyzését mentettem ide át. Dőlt betűvel.

Ma nagyon punnyadt napom volt. Estére jó kis tollasedzést terveztünk Lívivel (nem-is-tudom-hány-éve-barátnőm), de egy fél órája lemondtam, mert fáj a térdem. Hogy mitől, azt egyfelől nem tudom, másfelől nagyonis... Tegnap két alkalommal is hajlíthatatlan voltam: egyszer egy kollégámmal, egyszer pedig Zsozsóval - és íme, jön az egyébként fizikálisan megalapozatlan fájdalom mára. Hát igen...

Azontúl, hogy levontam a kellő konzekvenciákat, elhatároztam, hogy csempészek a punnyadt nap végére valami kreatívat és hasznosat, így gyorsan átalakítottam a blog külalakját, találtam egy pezsdítően jó zenét (ld lejjebb), csináltam egy közepesen ütős kávét és nekiálltam dolgozni egy kicsit.